Friday, September 30, 2011

Gibraltári személyi igazolvány/ID Card in Gibraltar

Ma elmentünk az itteni személyi igazolványokért, amit még július közepén igényeltünk meg, mert arra gondoltunk, hogy ha már úgy hozta az élet, hogy L "csoportos leépítés áldozata lett" (ahogy B mondta tegnap neki, miután meghallgatta apukáját, és eszébe jutott, hogy pont tegnap előtt nézte meg az Eszeveszett Birodalmat, amiben ez az idézett mondat elhangzott) legalább legyen valamink, ami biztos. Hiszen jövő hónap 31-ével megszűnik a munkaviszonya, amit jelezni is fognak az állam felé. Ezért félő volt, hogy esetleg azt mondják, bocsi, de ha nincs munka, nincs kártya sem. Ami azért elég valószínűtlen így, hiszen a lényeg, hogy az igényléskor legyen munka, és az volt. (Meg, ahogy a dolgok ott mennek, egy novemberben bejelentett munkaviszony megszűnés szerintem kb. jövő februárra jut el az illetékesekhez.) Gondoltuk, az ID talán jó lesz majd valamire, ha másra nem, hát egy £ 5-os szuvenír, Gibraltárról. Mondjuk arra például, hogy megkapjuk a végleges health card-ot, mert most csak egy ideiglenes, 3 hónapos van, és ugye, szeptember közepén a srácok voltak fogorvosnál, aki megállapította, hogy van egy csomó lukas foguk (ezt sem értem hogyan, de így van) és a legközelebbi időpont, amikor egyáltalán hozzányúl az január 26-a. Szóval, fontos lenne ez.
Először is, kaland volt megtalálni. Valahol a Secretary's Lane-en volt, ezt tudtuk. Bementünk az egyik irodába, ahol kb. 10 perces sor után mi jöttünk, és megtudtuk, hogy a ID cardokat az épület túloldalán csinálják. A kettő között volt az anyakönyvi hivatal, ahol futószalagon adták össze a párokat. Mivel kis utca ez, a kocsik, amik szállította őket, folyamatosan körbe körbe furikáztak, várva arra, hogy az ő házaspárjuk mikor végez, és vitte is őket tovább. Mikor az egyik csapat végzett, már szaladt is a következő, és a biztonsági őr csak úgy tuszkolta be őket a terembe. Mi, mindkét irodából hallottuk, ahogy a végén a vendégsereg ujjong és tapsol.
Miután átértünk a mi irodánkba, nagyon meglepődtünk, de azért annyira mégsem, hiszen mindketten járunk már arab országban, ki több, ki kevesebb ideig. Ez a kb. 30 m2-es terem egy padból és három pultból állt. A padon akkor már ott ült egy indiai bácsika, aki épp a feleségét várta, aki az egyik pultnál állt, és próbálta valahogy megkapni az ID-jét. A szobát nagyjából 15 éve festhették ki utoljára, a falon, kézmagasságban szürkés-barna csík, a padlón a bordó linóleum már középen teljesen kikopott, és szürke lett. Egy fénymásolt papírra ki volt írva, hogy NO SMOKING IN THIS AREA. A három pultból kettő üzemelt, az egyiknél a helyiek érdeklődhettek, a másiknál az EU-ból és az EU-n kívül érkezők. A pult mögött a fal mellett egy hatalmas, régi asztal állt, rengeteg papírral a tetején. Meg volt rajta három, kihúzott fiók is, egymásra egyensúlyozva szépen, békében. Volt még egy fénymásoló is, amit néha használtak, de sosem csuktak le. Mint kiderült, a papírhalmaz az igénylőpapírokból tornyosult, legalább is, az előttünk lévő hölgy igénylése ott landolt.
Az egész olyan hangulatot áraszott, mintha valahol Egyiptomban vagy Tunéziában, vagy ezekhez hasonló helyen lennénk.
Még valaki volt előttünk, így kb itt is 10 percet vártunk, hogy megkérdezhessük, végül is mi a büdös franc van a július közepén leadott igényléseinkkel? A válasz elég lesújtó volt. Mivel elfogyott az a speciális papír, amire az ID-ket nyomtatják, még nem tudjuk megkapni. Adnak egy fénymásolatot, ami KVÁZI ID-ként funkcionál, de legkorábban október végén érdeklődjünk. Mondtuk magunkba, hogy azért ez elég gáz, és közben sokan jöttek, akik boldogan vitték el az ID-jukat, de kiderítettük, hogy a helyi lakosoknak más színű, mint az EU-ból betelepedetteké. A minek kék, az övék fehér. Szóval, az EU-s fogyott el. De megesküdtek mindenre, ami szent, hogy a health card igénylésnél már ez is jó lesz, és megkapjuk a véglegeset.
Közben a helyiek jöttek, egymás után. Egyszer már megállt egy kocsi az ajtó előtt (itt pont nagyon szűk volt az utca, és egyirányú). A főnök szállt ki az egyik telefonos társaság autójából, majd kb. két perc után megunta és visszament a kocsiba, és elviharoztak. Ebben a két percben nem jött másik autó. Aztán jött egy fiatal lány, kb. 20-25 között, egy fehér kocsival. Kipattant, és berohant az irodába, kocsi kint hagy, még a vészvillogó sem volt bekapcsolva. Rögtön csengetett, mert itt a pultoknál vannak csengők, ha épp nincs kint senki. Ami érdekes volt, hogy itt AZONNAL csengetnek, akkor is, ha épp van kint valaki, de nem áll a pult mögött. Szóval lány csenget, nem jön senki. Majd kint dudálás, valaki szeretne már elmenni. Csaj kirohan, odakiált a fickónak spanyolul, hogy nem tudna-e egy kicsit várni, majd visszaszalad, mert a fickó nem tud várni. Régi ID-ját kicsapja a pultra, és odakiabál az épp ott tartózkodó, de mással foglalkozó ügyintézőnek, hogy ő most elmegy, tesz egy kört, addig keressék meg az új ID-jét. Ám, nem tesz egy kört, pár méterrel arrébb újra leparkol, ahol néhány kocsi elfér mellette, néhány nem. De addigra megvan az ID, berohan, aláír, és már rohan is ki újból, hiszen olyan kocsi ért mögé, aki nem tud elmenni mellette.
Mi közben megkapjuk a papírokat egy férfi kollégától, akinek pont úgy állnak a szemei, mint Kvazimodónak, de akkorra már minden annyira szürreális volt, hogy nem is tudunk röhögni rajta. Döbbenten tesszük el a papírokat, miközben arról beszél az úr, hogy talán majd valamikor október közepén érdeklődjünk telefonon.
Közben azt is megbeszéljük, hogy most már L sem akar innen elmenni, és tökre megérti, hogy én miért szeretnék maradni, hiszen ő már 8 hónapja itt van, de még mindig nem tudott akklimatizálódni, és nem is csoda, hogy ez nekünk sem ment még. És akarunk maradni, mert itt végül is jó, kár, hogy drága, de a gyerekeinket szeretik, és én képtelen vagyok továbbmenni olyan környezetből, ahol a gyerekeim szeretve vannak, most szakítottam őket ki nemrég a biztonságos kis életükből, ezt most nem teszem meg újból...
the rest is censored for a while, due to finanical matters. :(
de a lényeg ez (és most nem leszek úrilány!): @&#đ!!!%%@Ł$!!!

Thursday, September 29, 2011

Iskolai fényképek

A héten kaptunk a két kicsi iskolájától egy papírt, hogy a jövő héten iskolai fényképezés lesz.
Az osztálykép £ 5-5 lesz, a portré pedig £ 20-20. Nem mondom, hogy olcsó... és pont most. Amikor hosszúgatyát is kell nekik venni, mert egyre hűvösebb van reggelenként.
Remélem szépek lesznek. Ez egy életre szóló kedves emlék lesz! :D

Rain must fall

Sunday, September 25, 2011

Manilva, Spanyolország

Ma L kollégáival túrázni mentünk Manilvába, ahol gyönyörű hegyeket láttunk.
Délelőtt, még hűvösben (24 °C) indultunk, de mire odaértünk, már hét ágra sütött a Nap, és csak itthon vettem észre, hogy persze megégett egy kicsit a nyakam.

Hosszú utat jártunk be a fiúkkal, a lányokkal és a kuttyokkal, majd mikor visszaértünk, megnéztünk egy római kori, kénes vizű fürdőt, és nagyon tetszett. A gyerekek először nem értették, hogy miért olyan fura színű a víz, de Noémi mondta, hogy kénes, és utána már nem volt kérdés.

A képeken majd látszani fog, hogy két forrás találkozásánál fürdenek sokan, a falból pedig ássák ki az iszapot, amit aztán magukra kennek. Én kértem L-t, hogy kenje be a ronda ekcémáját, de végül is nem tette meg, mert féltünk, hogy ha ő bemegy a vízbe, akkor a gyermekek is követik. De vízzel azért lemosta párszor. IDE még BIZTOS visszatérünk!
































Saturday, September 24, 2011

Ugye eljönnek ma a repülők?

Ezek a képek akkor készültek, amikor a Miki egér hajót vadásztam. Véletlenül pont az orrunk előtt szállt fel egy British Airways gép, majd 10 perccel később egy Monarch. Üröm az örömben, hogy egyik sem felénk szállt fel, így csak azt tudtam lekapni, amikor megfordulnak, és elindulnak. De tudom, ÉRZEM, hogy egyszer szerencsém lesz! Egyszer pont ott fogok ülni, mindkét géppel, akksi feltöltve, és egy repülő épp akkor, épp ott fog fel- (ésvagy) leszállni.
Ámen.


I repülőt fényképez:


I repülője:

és, amikor egyszer véletlenül pont elkaptam egy leszállást. Jó időben, jó irányból, nem a legtökéletesebb helyről:






Hajó, hajó, ha jól látom cápa...

(ezt annak idején kedves emlékű autóvezető-oktatónk mondogatta mindig, mert azt hitte rém szellemes. Mi meg, Kingával, még évekkel később is sírva vinnyogtunk a röhögéstől, ha eszünkbe jutott. FYI: 1992-ben szereztem jogosítvány, szóval már nagykorú, és egy, már akkor is égően régi, ciki, zsigulin/val tanultunk meg az autóvezetés fortélyait.)

Most hajókról fogok néhány képet becsempészni, amiket a közel/régmúltban fotóztam. Tudjátok, a kedvencem, a Miki egér hajója is itt volt. Egy másikkal együtt kötöttek ki éppen, és mikor a másik indult, sokszor dudált, ezt is szerettem, de amikor a Miki egér hajó a dallamkürtjével válaszolt neki, örömömben sikítottam, mint egy ötéves. A hatévesem, és a négyévesem nem sikítottak. A kilencévesem diszkréten távolabb is húzódott tőlem. Látszik, hogy nem lányok!

Tehát ismét random képek a hajókról, ahogy én láttam. Az ügyesebbek szebben látnak. Már tervben van, hogy valakit egyszer leütök, és elveszem tőle a kameráját.

Álom luxuskivitelben. A Morrisons mögött.



a felső-középosztály álma.
a felső-közép álmának vége...
A Ventura:
egy a sok közül, ami jön-megy, előtte egy jacht, ami akkora, hogy nem fér be a normális jachtkikötőbe...
Lady Sheridan

Friday, September 23, 2011

Várjuk a műholdat


Remélem nem pont a mi fejünkre fog esni, mert épp alszunk, amikor ideér, és hát kinek hiányzik az, hogy álmában érje a halál?

M ma ügyes volt az iskolában, először felelte azt a kérdésemre, hogy IGEN! (A kérdés az volt, hogy jól érezte-e magát az iskolában.) És ezt őszintén, mosollyal az arcán mondta. (Hallod-e ott fent???? MOSOLLYAL AZ ARCÁN, őszinte örömmel. Érted???? Már szeret itt lenni!!!)

Egyébként van egy valóságshow tervem, azt hiszem le kéne védetnem. A címe az lesz, hogy: Tartós tejet már ne vegyél! (Ronitól az ötlet)
Magáról a valóságshowról most még nem írok többet, mert senkit nem szeretnék kényelmetlen helyzetbe hozni. Amolyan túlélő show lenne, civilizált körülmények között. Szóval, itt nem kellene bogarakat enni, vagy hasonló.

B is jól érezte ma magát az iskolában, és I is.
A két nagynak már rendszeresen van házi feladata. Érdekes, hogy I-t tanítják a folyóírásra, de egyáltalán nem úgy, mint otthon. Nincsenek kis cicafarkak, kígyócskák. Vannak viszont betűk, egymás mellett, kinyomtatva folyóírással. És másold le azokat. Go, figure!
Az angol/amerikai folyóírás egyébként sok betűben eltér a magyartól. Sokkal cirádásabb, sokkal "romantikusabb". Nehezebb. Mindezt nem is tudom miért tanítják, hiszen ötödik osztályban (9 évesen) már mindenki nyomtatott betűkkel ír. Így kicsit lassabb még B, de szerintem év végére tökéletesen el is fogja felejteni ő is a folyóírást.
I pedig ezeket a cirádás betűket, (pl p, z, s) fogja megtanulni, gondolom örülni fognak a tanítók Magyarországon, ha egyszer meglátják őt írni :D

M tanítójával pedig tegnap volt fogadóóránk, nagyon kedves volt. Tényleg. Adott egy csomó fénymásolatot, köztük a már említett folyóírás betűit. Mert ugye már négy évesen el is kezdenek írni. Na, ők talán majd farkincáznak.
Aztán kaptunk egy papírt, amit alá kellett írnunk. Nagyjából arról szólt, hogy mi szülők segítjük a tanítók munkáját azzal, hogy a gyerekkel megcsináljuk a házi feladatot, ha bármi van, szólunk az iskolának, és az iskola is szólhat nekünk, ha ők érzik, hogy baj van.
Már korábban is feltűnt, hogy az angoloknak fogalmuk sincs nevelés terén semmi reformpedagógiai irányzatról. Tanítani elég jól tanítanak, de a nevelés... az olyan Pink Floydos. Ez abból adódik elsősorban, hogy a szülők igen nagy része úgy tartja, a nevelés nem az ő feladat, hanem az iskoláé. Az iskola pedig azt mondja, hogy nem, ez a szülő feladata.
Ha egy gyerek "rossz" vagy rossz, a tanítónéni először szól neki. Ha ez nem használ, írásbeli figyelmeztetést kap. Na, ez motiválja csak a négyéveseket! Aztán, ha ez sem segítene (nem is értem, szerintem ez elég hatásos, BIZTOS, hogy legtöbbször egy írásbeli figyelmeztetéssel meg is oldották a dolgot) akkor szólnak a szülőknek. Ezután jön a külső segítség, pszichológus, hasonló, és a kedvencem: a KIZÁRÁS. A gyereket egyszerűen kizárják a játékokból, nem vehet részt a közös ebédeléseken, ilyenkor szülőnek haza kell vinnie a gyereket. Majd visszahozni. Nem vehet részt a gyerek a kirándulásokon, hasonló.
Micsoda megoldások! Ajánlanám Hoffmann Rózsának is, azt hiszem pedagógiailag ezek a leghatásosabb és legcélravezetőbb eszközök. Érdemes lenne ezt is valahogy belecsempészni az épp aktuális tervezetbe. Rém motiváló ez egy gyereknek!
És most jöjjön az iskola oldala (ez még nem menti fel őket a BANNING system alól): itt sok szülő (talán többen mint otthon, bár nem tudom megítélni, sosem jártam hátrányos helyzetű gyerekekkel együtt) pont nem motivált abban, hogy NEVELJÉK a gyereküket. (Nevelés alatt nem a fenyegetést és a verést értem!) Nő, mint a dudva, szemtelen, agresszív kismalacok, hihetetlen nagy szeretetéhséggel! Ha én néha kedvesen szólok hozzájuk, alig lehet levakarni egyet-kettőt, mert állandóan jön, és beszél, mesél. Szóval, egyszeri szülő szerint az iskola dolga a nevelés, otthon nincs semmi, csak a nettó káosz, kólával, chipsszel és tévével (pont, mint nálunk, csak nálunk kóla nincs. Helyett szörp van.) Az iskola meg lazán beint, az ő dolguk nem a nevelés. Elannyira nem, hogy ha a legkisebb probléma adódik, azonnal kiemelik a közösségből az ilyen-olyan tiltásokkal, és így, látszólag, meg is oldották a problémát.

Elgondolkodtató.

Ha...

azt hiszitek, hogy nem vagyok képes elrontani a blogomat, vicces, olvashatatlan betűkkel, akkor tévedtek! :) De ez most marad. Egy picinykét.

Thursday, September 22, 2011

To a special Friend

napnyugta


Monday, September 19, 2011

Giccses Gibraltár










Wednesday, September 14, 2011

Those little differences, Vol. 2.

Part 1. Iskola
Nincs beszoktatás, sem a négy évesnek, sem a hatévesnek. A kilencéveseket pedig be sem lehet kísérni az iskolába, első nap is csak azért tudott L bemenni B-vel, mert olyan magas, és senki nem mert beszólni neki :D.
Kicsiknél, első héten még be lehet kísérni a gyereket a terembe, bár I osztályából már senkit nem kísértek, és a tanítóbácsi kedden finom jelezte L-nek, hogy ideje lenne lepattanni, és I-t rászoktatni az önálló tanterembe érkezésre. L úgy érzi, még nem jött el az idő. Neki legalább is.
M-mel más a helyzet, szerencsére őket még lehet kísérgetni, de terembe menni már nem annyira, az, hogy esetleg ott maradhattam volna vele első nap, pár órát, esélytelen.
B iskoláját egyszer sem láttam belülről, hiszen őket az udvaron szedik össze, és aztán az udvaron is engedik el. Valószínűleg nem is nagyon fogom látni, bár állítólag van valami nyílt nap-féle, év végén, majd meglátjuk. Neki már van történelem órája, természettudomány, és ezeket nagyon élvezi. Ha testnevelés van, heti egyszer!!!!, akkor aznap tesicuccba mennek. Emellett GAMES napon is tesicuccba mennek, ekkor még nem igazán tudom, hogy mi van. Amíg jó idő van, fekete rövid gatyó, zöld póló, hidegben fekete tréning nadrág és piros felső. Ilyenkor tornacipőbe is mennek, szóval az van rajtuk az utcán is, meg egész nap a suliban.
Jó ez?
Reggel 9-kor kezdődik a tanítás, a kapukat, mint már írtam, 3/4 9-kor nyitják, és 9-kor zárják. Ha délben jön haza a gyerek, a kicsiknél simán előfordul, hogy már 3/4 12-kor már a kapuban vannak. Szerencsére egy gyerek sem mehet addig sehova, amíg nem látják a szülőket. Nem érzem ezt túl családbarátnak, de úgy tűnik, ezzel senkinek nincs gondja, mindenki megoldja valahogy a gyerek hazajutását, az iskolákban nincs például ügyelet. Kapunyitás után nagyjából 15-20 perccel már mindenki el is hagyta az iskola épületét.
Az ebédről nem sokat tudok, csak amit a srácok mesélnek. Van tízóraijuk, amit az iskolatáskába tesznek, és van az ebédjük, amit a lunchboxba. Ez a kettő nem keveredhet, mert ha a tízórai a lunchboxba kerül, nincs tízórai, hiszen a lunchboxot nem nyithatják ki, azt, megérkezésük után egy görgős asztalra teszik, amit ebéd előtt a segítők (konyhás nénik lennének, ha lenne konyha) eltolnak. És, ha a lunchboxot reggel nem rakták az asztalra, akkor ebédjük nincs. Szóval, két italos palackot kell csomagolni, mert olyan nincs, hogy gyerek odaszalad, és lunchboxból kikeresi a szörpiketartót, aztán visszateszi. I-éknél láttam, hogy ebédszünet egy kis játékkal indul, aztán ezek a segítő hölgyek elkísérik őket a zeneterembe, és ott fogyasztják el az ebédet. Utána még egy kis játék az udvaron. B-éknél is saját ebédlő van, ami B szerint mókás festményekkel van feldíszítve. Ebédidőben lesznek majd a különfoglalkozások is, de nem tudom még mikor.

Fogadóóra: nem igazán beszélnek a tanárok a szülőkkel. Első héten talán. Van fogadóóra, M-nek jövő héten, negyed óra. Azalatt gondolom el fogják mondani, hogy mi van. Mi meg talán tudunk kérdezni. Persze lehet telefonálni, ha valami extrát akarunk, és akkor beiktatnak egy plusz fogadóórát. De semmi több. Nincs plusz dumcsi, nincs kedveskedés. Egyébként alapból kedves mindenki, az igazgató is minden áldott reggel kint vár a kapuban, mindenkinek előre köszön, aztán amikor elmegyünk, akkor elbúcsúzik. Nagyon udvarias, nagyon kedves. De látszik, hogy nem lehetne vele bratyizni. Kimért. És percíz, teszi a dolgát. Jól.

Vannak akciók a boltban, a városban, melyek az iskolával kapcsolatosak. Most például a Morrisonsban van egy Let's Grow kampány, minden elköltött£ 10 után jár egy kupon, amit be kell vinni az iskolába, és ezekből a kuponokból az iskola tud magának virágokat venni, hogy szebbé tegyék a környezetet. Rá is fér mindkettőre!


Part 2.
Nekem nehéz megszokni egy csomó mindent itt. Szinte mindenki szemetel. Ez persze NEM jelenti azt, hogy mindenki szemetel, hanem, hogy SZINTE mindenki! Semmi. Megissza az üdítőjét, már engedi is ki a kezéből a palackot, legyen akár gyerek, akár fiatal felnőtt. Megettem a chipszem? Minek vacakoljak a zacskóval, amikor el is engedhetem, és a szél viszonylag könnyen elfújja. A rágóját is szinte mindenki kiejti a száján, ha már nem kell. Tele van fekete foltokkal a járda, legyen az régi, vagy egészen új. Kutyatartók. Sokan sétáltatnak már zacskóval, de sajnos így is jóval több kutyaszar van, mint amennyit a gyomrom elvisel. Ez nálam azonnali hisztigenerátor.
Szerintem nincs elegendő kuka, de ez vita tárgyát képezheti. Amikor a tíz perces sétányi boltból jöttem haza, és voltam olyan botor, hogy megkívántam egy kólát, kibontottam a dobozt, és nagyjából hazáig vihettem, és csak a házunk előtt kb. 500 méterre találtam kukát. Persze, biztos rossz irányban jöttem.
És, ha már a kóla... Magam nem vagyok orthodox egészségvédő, legtöbbször pont leszarom, hogy tönköly- vagy mezei búzaliszt. Azt is, hogy épp mi az aktuális trend fruktóz és xylit terén. A fehér cukrot próbálom kerülni, de nekem az már sok, hogy a pár évvel ezelőtt még imádott fruktóz mostanra trón fosztott lett, hála az aktuális kedvencnek, a pénztárca-lapító xylitnek. És persze már ez sem tökéletes, van helyett még drágább xylit-pótló. Jáj. Szóval, szerencsére, a családi költségvetés nem engedi meg nekem, hogy naprakész legyek egészséges-kaja ügyben, és mivel alapvetően nem az étkek terén szeretem magam kínozni, az arany középút híve vagyok. Mindent, mondom MINDENT (fagyi, nyalóka, chips, vattacukor, szénsavas üdítő) lehet, csak mértékkel. Aki ebben nem hisz, ne küldje hozzánk a gyerekét, mert nálam mindenki azt eszi, amit a többiek. Kivéve, amikor én titokban a 90%-os hűtő-hűvös étcsokit majszolok, mert abból SENKI nem kap, kivéve aki olyan szerencsés, hogy meglát.
Jobb szeretném, ha a srácok vizet innának a gyümölcslé helyett, de jelenleg nem vagyok elég erős hozzá, hogy nagyjából egy hétig a nyígásukat hallgassam. Tudom az egy hetet, volt már lejövetelünk a szerről. Itt nem igazán van 100%-os gyümölcslé, amit mi ittunk, szigorúan vizezve, mert mint mondtam, van bennem egy kis egészségvédő, de egyelőre még győznek az ízlelőbimbók.
De térjünk most vissza az alapproblémámhoz. Itt még az én liberális egészségtudatosságom is sikít néha, ahogy az egészen kicsi gyerekek is chipszen és kólán, szprájton élnek. Nincs mérték sokszor, ami legalább annyira elrettentő számomra, mint a búzafűlét kortyolgató, pattogatott tönkölybúzát rágcsáló öt éves. Persze nem tudhatom, hogy otthon mit esznek, de itt rengeteg előkészített, csak sütőt igényló kaja van, ami egyrészről nagyon szerethető, másrészt riasztó is. Magam nem vagyok konyhatündér, de ha meglátom, hogy mi van az előre elkészített sütiporban, inkább ráveszem magam a saját sütésűre. Pedig annyira csábítóak az öt perces sütik, szinte semmi koszolással, a sok, színes tortaborítások, cukorbevonatok, vagyis icingek és frostok.
Minden üdítőt telenyomnak édesítővel, de nem kímélik a joghurtokat sem!
Nem találtam tönkölybúzát, pedig azért keresem :D De van self-raising (élesztős és egyéb adalékanyagos) liszt.

Mindig van akciós chips és keksz, reggeliző pehely és üdítő. Mivel ezek jóval olcsóbbak a nem kapható egészségeseknél, inkább ezt kapják. Otthon 360 forint körül van az általam szeretett gyümölcs-rúd, ami csak gyümölcsöt tartalmaz. Itt 3 font körül van, hát jóval ritkábban kapnak.

Zöldség, gyümölcs drágább, ha épp nem akcióznak, itt nincs dinnyeszezon, talán ha egy egész dinnyét evett meg a család idén nyáron. Cseresznyét aranyárban mérnek, ebből talán egy kiló sem fogyott idén nyáron. Egy fél darab kígyóuborka 80 penny volt, 240 forint körül. És idén egyszer láttam a boltban. Sok krumplit eszünk, mert az olcsóbb, közepesen sok paradicsomot, banánt, és almát, mert abból szinte mindig találni akciósat. Ha épp nem, akkor csak pár szemhez jutunk hozzá.

Viszont van a boltban Rescue Remedy csepp, korrekt áron. :D

Több tévét néznek az itteni gyerekek, de ez gondolom nem meglepő. Az viszont az, hogy otthon még viszonylag gyerekbarát csatornákon nyomják a rajzfilmeket. Itt, a Boomerang és Cartoon Network, no meg a Nickelodeon nyom rajzfilmeket. Több órányi Tom és Jerry (voltam én kultúrsznob, ez a rajzfilm nálam abszolút tiltólistás volt. Mára már nem Tom és Jerry-szűzek a fiaim, és imádják. Én nem. Főleg azért nem, mert M is nézi, de sajnos nem tilthatok előle már olyan dolgokat, amiket még annak idején B-től tilthattam). Rózsaszín Párduc. Én azt hittem ez valami szellemes rajzfilm. Nem az. Scooby-doo. Gondolom B azért imádja, mert annak idején ez is tiltólistás volt neki, holott ovistársai már nézhették. De könnyű volt nekem akkor, még csak egy gyerek volt, nem okozott nehézséget a szórakoztatása. Dexter laboratóriuma. Fiatal felnőttként imádtam, mert szellemes volt. Ezt egy 9,6,4 éves gyerek még nem értheti. De ezt kapják. My little pony, az újfajta legalább. A régi, nyolcvanas évekbeli,szellemi gyilkosságtól irtóztam a Minimaxon, persze a fiaim ezt is megnézték (volna), jaj, mert annyira ki voltak éhezve bármire, amivel simára csiszolhatják az agyukat. Ez sem jobb, de már kicsit fogyaszthatóbban van rajzolva. Gyalog kakukk, Looney Tunes és a többi idiótarajzfilmek. Hol vannak már azok a csodálatos Thomasos idők? Kisvakond? Arthur? Sün Alfréd forró nyomon?
Na, mindegy. Azokat sem szerettem, de megtanultunk együtt élni. Szükségem volt rájuk, cserébe elviseltem, hogy ők sem tökélesek. De ezek??? Rájuk is szükségem van, segítenek nekem. Bár most épp kezdünk visszatérni a DVD-khez. Jobb lesz ez így.


Rosszabb? Jobb? Egyik sem. MÁS. És szerethető. Csak öregen már nehezebben szokható... (ezért a talán negatív hangnem, ami majd átcsap pozitívba, ha tovább írom...)


folyt. majd köv.






Tuesday, September 13, 2011

Majmok az iskolában

Ma új tanulók érkeztek a First Schoolba, ahova a kicsik járnak. Pont olyanok voltak, mint ők, csak a termek helyett a tetőre másztak fel, és onnan figyelték az eseményeket. Igen, a majmocskák.
Nem is én vettem észre, hanem M, akinek szeptember végéig még ebéd előtt befejeződik a tanulás, ami nagyon nagy könnyebbség (neki!), mert egyelőre utálja az iskolát. Szóval, mentünk I-ért az iskolába, hiszen ő már a héten 3.15-ig van, B pedig 3.30-ig (hogy a tesós-szülők át tudjanak érni egyik iskolából a másikba). Vártunk a kapu előtt, és M talált egy jó kis helyet, ahol kukucskálni lehet. Majd egyszer csak odafutott hozzám, és mondta, hogy van a tetőn egy őőőő... és ezt kissé dadogva ismételgette, így én közben elkezdtem barkochbázni hogy bácsi? Nem? Akkor? Aztán meglett a szó, a MAJOM!!!! És tényleg, két majmot láttunk, akik sétálgattak a tetőn, komótosan, otthonosan :D Lefényképeztük, videóztuk őket, majd jöttek ki Igiék, és akkor láttuk, hogy nem is ketten vannak, hanem öten. Abból az egyik egy egész pici volt, anyájába kapaszkodva. :) Mutattuk is I-nek, aki mesélte, hogy persze, hogy tudja, hiszen már látta az ablakból, ahogy az egyik majom épp egy sajtos szendvicset evett, amin egy rásült virsli volt (és ezt fontos kihangsúlyoznom, mert mindannyiszor elmesélte a történetet, felemlegette a rásült virslit), amit gondolom nem sokkal korábban lophatott egy naiv turistától, akinek talán fogalma sem volt arról, hogy milyen fürgék is a majmok.:D
Aztán B is megérkezett a játszótérre, és ő is örvendezett a majmok láttán. Majd hazafele vettük az irányt, és kérem alássan, délutáni iskola-befejezéssel már sokkal könnyebb nekem az életem, hiszen csak pár óra, és megjön L. Így most már este sem kell játszóra rohanni, hiszen délután (ha épp kegyesek az istenek) az időjárás már tökéletesen alkalmas a kültéri mókákra, tehát bőven letudjuk a futást/futtatást, mire megjön apa. Ilyenkor az én futásom következik, napi kb 2 km, kivéve hétvégén.