Thursday, August 16, 2012

FYI/ha érdekel

Ez Cambridge!
itt még sok-sok mindent szeretnék majd írni, rengeteg fel nem dolgozott (háháhááá) élményem van, dobozba zárva és arra várva, hogy megszülessenek... :))) Hivatalosan tehát nem zárom be a blogot, miért is tenném, de lehet, hogy mostanában nem sok minden fogok írni, nehéz ez most, és inkább nem tépek sebeket. A magaméit.
Sajnos, heteken belül elkezdődik az iskola, újabb stresszforrás, és utána pedig életem új szakasza, a dolgozó nő, bele sem merek gondolni, hogy milyen lesz majd ez az egész... mondjuk ott lesz a férjem, szóval bármi hülyeséget csinálok, csak rázom a szempilláimat, és mondom, hogy ŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ a hibás.
Még szerencse, hogy életet nem kell mentenem, max akkor, ha orvosi műszereket fordítok :D De, ha gáz van, továbbra is csak rázom a pilláimat, és mutogatok aaaaaaaaaaaarraaaaaa.....

Monday, August 13, 2012

Last Day/Utolsó nap

Igazából azt terveztem, hogy majd az lesz a címe, hogy Paradise Lost, de ez majd holnap, Cambridge-ből! :D
Ma csodás napra ébredtünk, nem aludtam túl sokat, de legalább aludtam, és nyolc fele felkeltem, kinéztem az erkélyen, és gyönyörűt láttam, úgy éreztem, igen, ez méltó befejezése az elmúlt majd' 14 hónapnak! Fényképeket majd holnap, vagy héten teszek fel, mert tényleg szép volt!
Tegnap ugye elmentünk Catalan Bayre, és találkoztunk is Gilesszal, meg Jajdennel, aki I osztálytársa volt, szóval nem volt annyira "haszontalan" a tegnapi, tenger mellett töltött nap! És még medúzák sem voltak, nem úgy mint ma reggel, hiszen visszamentünk, miután találtunk egy újonnan nyílt kávézót a parton, PONT azt, amire oly' régóta vártunk. Ha olyan kevesen lennének a tengerparton, egész nap ott ülhettünk volna, mert a gyerekekre kényelmesen ráláttunk, mi pedig a napernyő alatt kávéztunk és spanyol toastot ettünk, aminek az "igazi" nevét most akkor sem tudnám megmondani, ha agyoncsapnának, na, tostada de tomate a neve. Ez is, mint a churros, erre hagyományos reggeli, finom paradicsomszósz, semmi ízesítéssel, hozzá toast és olivaolaj.

Na, megyek is, pakolunk, elmegyógyintézet hangulat van, és az én agyam is szétrobban.





Sunday, August 12, 2012

Giles, avagy nehéz a boldogságtól búcsút venni...(háhá)

Szóval, van ez a kis problémám, hogy nehezen lendülök tovább, és bár próbálok úgy csinálni, mintha hétfőn semmi sem érne véget, de néha azért fejbe csap a valóság.
Tegnap este anya (azaz én) indiait kívánt, és mivel ebből a fajta ételből legolcsóbb a Morrisonsban van, így elmentünk egy utolsó utáni bevásárlásra, és persze mikor eljöttünk, megint elköszöntünk a Morrisonstól, bár én mondtam a fiúknak, ha így folytatjuk, lesz még egy-két körünk erre!
De vissza Gileshez, aki M osztálytársa volt, és tegnap este valahogy (M és I szokásosan önmagukat hozták, sok-sok kiabálással és fogócskával) kiszúrt minket a tömegből, és mosolyogva kezdett el integeni, és kiabálni M nevét, aki kissé zavarba jött ettől, mert bár M alapvetően beilleszkedett az osztályba egy év alatt, de nekünk inkább azt az arcát mutatta, amelyik folyton szenved, és szomorú, hogy iskolába kell járnia. Hogy valóban jól érezte magát, abból derült ki, hogy néha, amikor mentem érte, még nem vett észre, és nevetgélt vagy játszott a többiekkel, vagy épp, amikor egyszer az utcán találkoztam velük, vidáman fogta Reba kezét, és még integetett is nevetve, mielőtt leesett neki, hogy én az anyja vagyok, engem muszáj büntetnie azzal, hogy úgy tesz, mintha nagyon rossz lenne neki! Naná.
Szóval, zavartan mosolygott Gilesra, és elrohant I-vel valahova. Majd Giles visszatért a nagymamájával, aki épp azt mondta neki, hogy "kérdezd csak meg!" Mivel M már sehol nem volt, így a kisfiú engem kérdezett meg a maga öt évével és gyönyörű barna szemeivel, hogy megyünk-e majd a tengerpartra? És, nem volt szívem azt mondani neki, hogy figyelj Giles, M és I és az egész család hétfőn felcuccol, és meg sem áll Angliáig, szóval, nem, valszeg mi már soha nem megyünk a tengerpartra, és nagyon örülök, hogy a kisfiam barátja voltál, bár pár hónap múlva már nem is fogtok egymásra emlékezni, és hiába a FB, a vezetékneved sem tudjuk, te is csak a becenevét tudod a fiamnak, így ti már szinte biztos, hogy soha többet az életben nem fogtok találkozni! Ehelyett azt mondtam, mert gyáva vagyok, és mert annyira ezt szeretném, hogy persze Giles, holnap (vagyis ma) elmegyünk a Catalan Bayre, és remélem találkozni fogtok! És valóban, elmegyünk a tengerpartra, mert egy gyereket azért nem illik becsapni, és még az is lehet, hogy összefutunk Gilesszal, aki szeptemberben majd biztos megkéredezi a tanító nénit, hogy hol a M, aki el fogja neki mondani, hogy elköltözött, és az élet megy tovább, mert az már csak ilyen...


Wednesday, August 8, 2012

Flower Power

mára csak a virágok maradtak. 5 nap, és kilövés.










Saturday, August 4, 2012

"am I a happy man, or is this sinking sand?"

?

A búcsú kezdete

Blablablablabla... megtörtént az utolsó bevásárlás Spanyolországban, blablalbla...

Én, ismét bánatosan bámultam ki a kocsi ablakán, miközben az In the lap of the Gods (Revisited) nótát bömböltettem a kocsiban, aminek senki nem örült, de pont nem olyan hangulatomban kaptak el, hogy a legaprócskábban is érdekelt volna... és közben üvöltöttem, hogy "it's in the lap of the Goooods", és arra is gondoltam, hogy valóban minden ott van :D

Szomorúan hazaérvén, rávetődtem az ágyra, és bámultam bambán ki a fejemből, amíg 5 óra nem lett, és akkor elindultunk az Eastern Beachre, a búcsúfürdésre Editékkel. :D
Mikor megérkeztünk, még tömve volt a strand, és egészen elképesztően meleg volt. Aztán Editék is megjöttek, mondták, hogy azért arra nem számítottak, hogy ennyi ember lesz!
Megkezdődött a búcsúfürdés, a gyerekek az agyukat is szétfürdödték, az apukák is merültek, hogy lássanak ezt-azt, de csak halakat és medúzákat láttak. Mi jót beszélgettünk Edittel, de a tegnapi este után (és az elmúlt egy év után) ez már nem volt újdonság! Háhá.

Szinte sötétedésig maradtunk, és a srácok imádták az egyre növekvő hullámokat, és azok a kisfiúk, akik tavaly életükben először láttak nagy hullámokat, és az én kezemet fogva, a part széléről csodálták őket (mondjuk nem csoda, hogy féltek, én vagyok az anyjuk, első dolgom volt elmondani, hogy micsoda csúnya halállal halnak, ha túl mélyre merészkednek) most világmegvető bátorsággal zuhanatak bele a habokba, és már én is egyre ritkábban kapok infarktust, ha látom őket elmerülni, és ez mindenkinek jó. Ugye?

Aztán eljött a búcsú ideje, gyönyörű, gibraltári ajándékokkal halmoztak el Editék :D így nem lesz nehéz emlékezni! ;) És búcsút intettünk az Eastern Beachnek is, a homoknak, a sok-sok embernek, a tenger illatának, és a Sziklának.

És tegnapi megvilágosodásom, melyet bölcsességtől-ittas állapotomnak köszönhettem, rájöttem, hogy le kell szarni mindent, ki kell használni mindent, mert aztán jön a nyugdíjasotthon, és a sóhajtozás, hogy, hjaj, mi lett volna, ha...!

Ennek fényében most csak annyit, hogy: Vigyázz világ, megtáltosodva indulok, és igazából mindent megteszek, amit szeretnék! (lesz itt hímzőszakkör, meg bélyeggyűjtés!) háháháá!

Így van ez jól! Let it be!








Wednesday, August 1, 2012

Közel Afrikához

mert ugye, egyszer csak megint baromi közel lett Afrika! A múlt hétvégi kiruccanáson a telefon át is rakta magát egy marokkói mobilszolgáltató hálózatára. ENNYIRE közel volt! :)